*első fejezet* ~A találkozás

A kapun kiérve elindultam,a dombon lefelé. Már egy ideje sétáltam, amikor kaptam egy SMS-t, Vikitől, hogy ő már ott. A tempómon gyorsítottam, 2perc múlva ott álltam a pláza előtt. A kávézóban, gyorsan megtaláltam az egyedül ülő, szőke lányt.

  - Szia! - pattant fel a helyéről, és ölelt át.

  - Szia! De, régen láttalak!

  - Igen, én is. Úgy örülök, hogy eljöttél!

  - Örülök, hogy elhívtál! - veszem le a kabátom, és foglalok helyet.

  - Na, akkor mesélj! Mi történt Petivel? Meg, hát mi van veled?

  - Ugye, most válogatott lettem, és többet kéne edzenem, de Peti lesérült.Azt se tudom lesz-e ezen a héten edzésem, mert holnap biztos hogy nem, szombaton meg nem leszek.

  - Értem. De,úgy érzem, hogy itt nincs vége. Van valami a hangodban, olyan szomorú, de mégis vidám. Na ezt meg mondtam.

  - Igen, az úszásról ennyit. Olyan más veled beszélgetni mint a két zizi barátnőmmel.

  - Köszönöm. - mosolyog - Talán azért van, mert én komolyan veszem azt amit mondasz, nem csak úgy, hogy jaj már megint Mi Van?!

  - Igen, lehet.

  - Hol is tartottunk? Jaa, már meg van! Valami más is történt amitől ilyen szomorú vagy igaz?

  - Igen. Dani, a barátom, olyan fura volt ma. Ahogy beszélt, mintha akarna valamit mondani, de fél a választól. Mintha a kapcsolatunknak már csak hetei vannak vissza, mert...mert azt még nem tudom.De, azt igen hogy, nem egy lány áll a háttérben, mert úgy nézett rám meg beszélt  hozzám, hogy ő minden időt kiakar használni.

  - Idővel, biztos megtudod mi áll a háttérben. - néz rám biztatóan.

  - Idővel. - ismétlem a szavait halkan.

  - Nyugi.

  - Jójó. Mit csináljunk?

  - Van egy ötletem gyere. - mutatott az ajtó felé.

Kávézóból egy Kisestélyi Ruhaüzlet nevű boltba mentünk.

 - Nekem nincs ennyi pénzem. - nézek rá.

 - Nyugi, nekem se. De azért próbálni lehet, nem?

 - De.

 - Na, gyere.
Átléptünk az üzletajtaján, és egy kedves nő mosolyogva fogadott minket.
  - Jó napot! - köszönünk illedelmesen.
  - Sziasztok! Segíthetek valamiben?
  - Nem köszönjük, csak körül nézünk. - válaszolok.
  - Ami azt illeti igen, szeretnénk segítséget kérni. - mondja Viki.Értetlen fejjel mézek rá, biztos észrevette mert hozzám szólt. - Ne csináld már ezt Jázmin, nem mindig van ilyen alkalom! - improvizál.
  - Jó legyen! - egyezek bele.
  - Na, tehát hölgyek mibe segíthetek? - kérdezi a nő még mindig mosolyogva.
  - Lesz az iskolánkba szalagavató, és arra szeretnénk nézni valami ruhát.
  - Ohh, értem. Van valami elképzelés?
  - Nekem lenne, én egy kék koktélruhára gondoltam. - szállok be a játékba.
  - Most érkeztek több árnyalatban kék ruhák, vannak köztük nagyestélyik meg koktélruhák is. - vezet a nő a bolt másik részébe, ahol elképesztően sok, és szép ruhát láttam. - Tehát koktél ruha. - ismételgeti magában az üzlet vezető. - Áh, itt is van egy! Szerintem ez lenne a legmegfelelőbb, a kék szeméhez és a szőke hajához.
  - Köszönöm! - mosolygok rá, és indulok a próba fülke felé.
  - Várjon kisasszony! - kiált utánam - Vannak még itt ruhák! - nyom a kezembe még legalább hármat.
  - Ohh, köszönöm. - pillantok rá hálásan és elhúztam a függönyt magam mögött. Még hallom hogy, Viki is elmondja elképzelését, és bejön a mellettem lévő fülkébe. A ruhákat abban a sorrendben próbáltam fel ahogy a nő adta. A végére maradt egy, szűk hátul csipkés ruha. Ezt vettem fel, amikor érzem hogy valamiben megakad. ~ Biztos csak a címke~ gondolom, és lejjebb húzom. Na ezt nem kellet volna.... Csak egy nagy szakadást hallok, ekkor már tudtam hogy elszakad a ruha. Elfogott a rémület.
  - Viki! - nézek ki magamat eltakarva a függönnyel.Pechemre ott állt a nő, kezében még több ruhával.
  - Valami gond van kisasszony? - kérdezi.
  - Ja, nem öhmm... a barátnőmet ide tudja hívni?
  - Persze.
Fél perc múlva már ketten voltunk bent a fülkében, és próbáltuk leszedni rólam a ruhát.
  - Sikerült! - lélegzett fel a barátnőm.
  - Huh - könnyebülök meg.
  - Figyelj! Én kiviszem a többi ruhát, te öltözz fel addig, és hozd a másikat tedd le valahova, amíg én elterelem a figyelmét jó? - megy kijjebb.
  - Okés. - kezdek el öltözni. Már hallom hogy a nő engem kérdezget,de Viki eltereli a a témát. Most kell mennem.
Kijjebb lépek a nő nem figyel, felakasztom a többi kék ruha mellé és mehetünk.
  - Áhh, itt vagy! - mondja a barátnőm.
  - Igen mehetünk?
  - Nem lett jó  egyik se? - kérdezi a nő szomorúan.
  - Majd anyukámmal még lejövök és megmutatom neki is, nem akarok nélküle dönteni. - játszom a gyereket.
  - Értem. Hár akkor Viszontlátásra!
  - Viszlát! - rohanunk ki a boltból.

*első fejezet* ~ A nagy hír

Suliba menet azon filóztam, hogy hogyan mondjam el  Flórának, és Petrának mindazt ami tegnap, velem történt. Jogosan gondolkoztam ennyit, mert amikor beléptem a terembe, mind a kettő egyszerre zúdította rám a hétvégi sztorikat.
  - Jázmin ezt hallanod kell. - szólt Fló.
  - Neked is jó reggelt! - köszönök.
  - Na, képzeld...
  - Színesben?
  - Ahogy akarod, ovis - néz rám lesajnálóan. - Itt voltak az unokatesóim, kérdezték hogy, mi a helyzet a fiúkkal? Én meg kitaláltam magamnak egy fantomot. Anyáék csak néztek rám. Be kell mutatnom valakit nekik jövő héten. Segítesz?
   - Most keressek én neked egy pasit?
   - Hááát...
   - Bocsi de erre most nincs időm.
   - De Jázmin!
   - Sziaasztok! Képzeljétek, elhívott egy srác randizni.
   - Na, Petra ilyen tehetséges a fiú "vadászatban" majd ő segít.
   - Nem fejeztem be...apámhoz jár a foga miatt.Apu mikor megtudta, azt mondta hogy, idézem " ezzel az alakkal soha többet nem találkozhatsz értetted? SOHA!! Nem is értem, hogy lehet ilyen ostoba lányom!" Amikor kérdeztem, hogy, miért? A válasz csak annyi volt rá: Ismerem. És elment. Most mit csináljak?
   - Nekem nem rossz fiú kell!! - nézett rám Fló dühösen.
   - Én meg nem érek rá...velem is történnek dolgok.
   - Mi? - néztek rám böbbent képpel.
   - Lehetek válogatott!!!
   - Az mi? - kérdezi Petra
   - Most komoly ennyire hülye vagy? - néz rá Flóra - Ország egyik legjobb úszója lesz. - ugrik a nyakamba.
   - Úristen!! Tééényleeg? - ugrik rám a másik barátnőm.
   - Majd megyünk az olimpiára szurkolni! Első sorból fogunk kiabálni neked! Természetesen a jegyeket te állod.
   - Igen, igen - értett vele együtt Flóra
   - Örülök, hogy már az olimpiát tervezitek, de elkezdődött az óra. - jött a hátunk mögül a hang.
   - Elnézést! - szólalok meg először. A helyemen ülve láttam, hogy mindkét lány mosolyog, amolyan "országegyiklegjobbúszójaabarátnőmérted" a másik meg "megyekmajdabarátnőmolimpiájárafelfogtad". A többi óra gyorsan elment. A lányok  mindenkinek elújságolták a "nagy hírt". Minden óra úgy kezdődött hogy a lányok kiálltak a tanár elé: - Tanárnő/úr hallotta a Nagy hírt?
                                           - Milyen Nagy hírt?
                                           - Jázmin válogatott lesz!!
                                           - Tényleg? Gratulálok!
Délután a felsőbb évesek közül is volt akik mosolyogva néztek rám, de olyanok is voltak akik gratuláltak. A lányok tényleg mindenkinek elmondták. A kapun kilépve Dani várt rám.
   - Csajok, én most mennék! - nézek rájuk.
   - Oksika!
Kapun kiérve a fiú mellé léptem.
   - Hát te? - kérdezem tőle köszönés nélkül.
   - Már nem is köszönsz? - lépett mellém.
   - Kéne? - mosolygok rá.
   - Most kérdezed?
   - Igen!
   - A válaszom rá: nagyon is kéne. - hajolt oda hozzám és hosszasan megcsókolt.
   - Te még mindig nem válaszoltál a kérdésemre! - mondtam neki, mikor szétváltak ajkaink.
   - Csak,mert.
   - Na, most komolyan!
   - Elmaradtam egy órám.
   - Ja, értem. - indulunk el. - De hétfőn nem hat órátok van eleve? - kívülről tudom hány órájuk van.Hihi.;)
   - Ööhm...de, csak van szakköröm. - volt valami fura abba ahogy ezt mondta.
   - Ja, értem.Ezt nem is mondtad!
   - Nem kérdezted!
   - Mindent kérdezni kell?
   - Mondani kell, hogy köszönj?
   - Tudod, hogy mindenről tudni szeretnék!
   - Tudod, hogy szeretném ha köszönnél.
   -  Persze, hogy tudom, te hülye! - érünk oda a házhoz.
   - Akkor jó. - mosolyog rám.
   - Nem jössz be? - kérdezem.
   - Edzésre kell mennem. - néz az órájára - Majd hívlak! - ad egy gyors csókot. - Szeretlek! - néz a szemebe már a válla fölött, azzal hátat fordított és elment.
  Beléptem a házba, rögtön a konyhához mentem, nem ettem ma semmit. Miközben az ebédemet melegítettem, ránéztem a telómra.
Péter Markocs: nem fogadott hívás
Péter Markocs: nem fogadott hívás
Péter Markocs: nem fogadott hívás
Péter Markocs: nem fogadott hívás
Péter Markocs: nem fogadott hivás
Péter Markocs: nem fogadott hívás
Vissza kell hívnom! Második csöngésre fel is vette.
  - Szia, Peti! Mi volt ilyen fontos?
  - Jázmin, ma nem lesz edzésed. A holnapit még nem tudom. - mondja halkan.
  - Valami baj van? - kérdezem aggódva.
  - Ami azt illeti, igen...
  - Mi történt? - szítom félbe.
  - Baleset.
  - Mi?
  - Autó baleset, és most kórházban vagyok.Sajnálom.
  - De..de...
  - Megoldom. - és letette.
Most mi van? Komolyan így kell felkészülnöm? Ilyen szerencsétlen vagyok? Mi az hogy megoldja? Nekem nem kell másik edző! Nekem Peti kell! Ezt nem hiszem el.
  Az ebédhez már semmi kedvem nem volt, helyette felmentem a szobámba és a neten lógtam. Mikor a telefonom csörgött.
  - Hallo! - szólok bele.
  - Szia Jázmin! Viki vagyok!
  - Öhm...szia! Bocsi de ki vagy?
  - Nem emlékszel rám? Tudod, úsztam.
  - Úristen, az a Viki?
  - Igen az a Viki. - röhög fel.
  - És miért hívtál?
  - Hallottam mindent veled kapcsolatban. Azért szoktam követni ezeket a dolgokat!
  - Értem.
  - És háát...ez egy naagy híír!! Úgy gondoltam beülhetnénk valahova, ha már nincs edzésed!
  - Jó ötlet! Nem tudom, hogy tudod-e, de valamikor te voltál a legjobb barátnőm. Ami viszont furcsa, hogy nem ismertem fel a hangod. Pedig látlak facebook-on meg minden.
  - Akkor jó! Igen tudom, remélem ez nem változott, mert egy kiadós beszélgetés következik majd. Én sem ismertem volna fel a te hangod, pedig én is látlak. Melyik kávézót szereted a legjobban?
  - Nem tudom, válassz te!
  - Akkor a plázában, fél óra múlva. Okés?
  - Oksika, szia! - ezzel letettem  a telefont, és elkezdtem készülődni.  

*első fejezet* ~ A kezdet

Egy  16 éves magyar lány vagyok. Jázmin a nevem. Szőke hullámos hajam van,kék szemem. Tipikus húú de szép lány vagyok.Van barátom is,Dani. Barnás haja,mélybarna szeme,izmos karja. Hogy én mennyire szeretem!! Bár az túlzás hogy magyar vagyok. A szüleim elváltak,apám Rómában lakik,anya meg Budapesten velem.Van,hogy megyek apához de nem sokszor tehetem meg. Nem azért mert nincs pénzem,az utat apu fizeti mert ugye ő dúsgazdag. A munkája a barátnője a rohadt nagy házuk és a kicsi Barna,mind hozzá tartozik. Engem már nem is hív. Mi anyuval már nem tartozunk hozzá. Neki meg van a saját családja.  Mi már csak a múltja vagyunk, ennyi. Na,de ott tartottam,hogy azért nem mehetek olyan sokszor apuhoz (nem csak azért mert nem hív) mert úszom és nagyon sokat jelentene az az egy hét,ha nem megyek edzeni. Nekem ez az év a legfontosabb. Nyáron ifi bajnokság,addig be kell kerülnöm a válogatottba. Nehéz munka lesz az biztos,de én megcsinálom. Eddig csak álom volt, de most már itt van közel hozzám, nem akarom elveszíteni ha már idáig eljutottam.
    - Jázmin vacsora - szólt fel anya.
    - Pillanat - válaszolok.
    - Később nem lesz vacsora!
    - Anyu befejezek valamit a gépemen.
    - Ezek a mai fiatalok... - hallom a szokásos dumát anyutól.
Igen anyu már a 21.században élünk. Már akartam kikapcsolni a gépemet, amikor jött egy üzenet.Peti az edzőm írt valamit.Ez állt benne:
  Peti Markocs:  Szia Jázmin! Nagy hírem van! Nektek is rendeznek  országos uszonyos bajnokságot ahol bizonyíthatsz! Én bízom benned! Mostantól nincs olyan hogy kihagyom az edzést mert Danival találkozom!! Edzés van! holnap megbeszéljük a többit!
 Jázmin Bohi : Szia Peti! ÚRISTENN!!!! Úgy örülök!! Persze tudom hogy most az úszás a legfontosabb! És ezzel egyet értek!
  - Anyu! Anyu!! - rohanok le a lépcsőn.
  - Mi van ennyire éhes lettél? - mosolyog.
  - Nem annál sokkal fontosabb.
  - Na halljam!
  - Most írt nekem Péter...
  - Várj kitalálom ötös lett a matek dogád. - na igen a matek tanárunkat is Péternek hívják.
  - Befejezhetem? Várj inkább el sem mondom! - akadtam ki.Mi tagadás egy tinit félbeszakítani többször is,nem a legjobb.
  - Persze mondjad csak! - mondta anya a hátamnak,mert én már vonultam vissza a szobámba.
Levágtam magam az ágyra,és elővettem a telefonom.
  - Hallo? - szól bele az a mély hang amit úgy imádok.
  - Szia Dani!
  - Jázmin! Mi újság?
  - Ráérsz most?
  - Valami gond van? De hát fél óra és találkozunk!
  - Akkor mindegy.
  - Öt perc és ott vagyok. - erre letette.
Ezért imádom annyira,mindig ráér ha,rólam van szó.Valóban öt perc alatt ideért.Én már rohantam a lépcsőn lefelé,hogy ajtót nyissak,de anya az utamat állta.
  - Készülsz valahova? - kérdezte
  - Igen - válaszoltam hűvösen.
  - Drágám,ne haragudj! Elmondod?
  - Most mennem kell! - néztem rá dühösen,és  kiléptem az ajtón,ahol ott állt Dani: szokásosan a haja szanaszét állt,a szeme engem nézett amint kiléptem az ajtón.
  - Szia - mondta és hosszasan megcsókolt.
  - Szióka! - néztem rá.
  - Na,mi volt ilyen fontos? - kérdezte,miközben elindultunk.
És akkor elmondtam neki mindent.
   - De hát ez nagyszerű! Úgy örülök neki! - állt meg és húzott magához és ölelt meg.
   - Igen én is. - néztem fel rá.
   - De akkor mi a baj?
   - Félek attól hogy elveszítelek! Félek hogy hanyagolnom kell a tanulást, és akkor hülye libának fognak tartani! Félek attól ami rám vár!
   - Jázmin idefigyelj! Engem nem fogsz elveszíteni,mert melletted fogok állni mindig.A tanulást nem fogod hanyagolni,te is tudod hogy az fontosabb mint az úszás.Neked nem kell félned semmitől,mert melletted állunk,az anyukád, Flóra,Petra és én. - Flóra és Petra a legjobb barátnőim. - Én meg nem engedem,hogy bárki bántson.
   - Anya még nem tud róla. - mondom neki.
   - El kell mondanod neki! Ne kapd fel majd a vizet ha közbe vág! Tudod milyen anyukád! - Persze hogy tudom milyen.Szeret barkóbázni,csak ő az első menetnél kiesik mert találgat,és akkor jön Dani hogy ezt elmondja.
   - Már mindegy! Megtörtént!
   - Te pedig dühödben hozzám fordultál!
   - Amúgy hozzád fordultam volna először.
   - Na azért! - hajolt le hozzám és adott egy csókot.
   - Menjünk haza! - mondom
   - Te pedig elmondod anyukádnak.
   - Igen is kapitány! - nézek rá már vigyorogva.
   - Látom jobb kedved van! Bár amennyire szívdöglesztő vagyok, elhiszem , hogy jobb kedvre derülsz.
   - Hülye! - lököm meg a könyökömmel.
   - Miért, nem igaz?
Ekkor a ház elé értünk, én meg lábujjhegyre állva hosszasan megcsókoltam,ez nagyon tetszett neki.
   - Bebizonyítottam?
   - Be.Többször is bizonyíthatsz - néz rám hatalmas vigyorral az arcán.
   - Majd még meglátom. - ezzel beléptem a házba.
Anyunak mindent elmeséltem,még az üzenetet is megmutattam neki, ő meg bocsánatot kért, hogy ez többet nem fordul elő.Hoho ez ismerős,hallottam már párszor a szájából.;)
   - Jázmin nem hívod fel, a nagyszüleidet, elújságolni a nagy hírt? - kérdezi.
   - Nagyon álmos vagyok.
   - Értettem.
Felrohantam a szobámba és lefeküdtem.